írta: Kozma István amatőr nyulász.(Dr Mézes Miklós egyetemi tanár munkái alapján)

A nyulak takarmányozása összetett probléma, amely részben az eltérõ tartási körülményekbõl (szabad, zárt), részben a nyúlnak a többi, korábban tárgyalt, állatfajtól eltérõ emésztési sajátosságaiból (koprofágia: coecotroph v. lágybélsár evés) következik. Emellett jelentõs eltérés van az anyanyulak tejtermelésével, illetve ennek táplálóanyag igényével kapcsolatban is, amelynek során az anyanyúl napi kis mennyiségû (100 - 300 g), de a tehéntejnél háromszor koncentráltabb tejet termel (az anya naponta csak egyszer szoptat). A nyúlfajták közül figyelembe kell venni pl. az angóra többlet táplálóanyag igényét is a gyapjútermeléssel kapcsolatosan. 
A hazai nyúltartás fõ célja napjainkban a hústermelés (vágónyúl elõállítás), a továbbiakban ezért fõképp ennek takarmányozási kérdéseivel foglalkozunk.

A nyulak táplálóanyag szükséglete és takarmányai

A napi fejadagban etetett takarmányoknak az állat létfenntartását és termelését kell megfelelõ mennyiségû és minõségû táplálóanyaggal kielégíteni. A létfenntartás táplálóanyag igénye extenzív viszonyok mellett is kielégíthetõ például konyhai hulladékra, zöldtakarmányokra illetve szénára alapozva, de az intenzív - egyúttal gazdaságos - hústermelés igényei ennél nagyobbak. 
Az intenzív termelés szükséglete általában iparilag elõállított nyúltápokkal biztosítható. A takarmányok energiatartalma 9,2 - 13,4 MJ emészthetõ energia /kg határok közé kell hogy essen. Ezen belül az emésztõszervi problémák elkerülése érdekében a tápok rosttartalma 13-15 %, szoptató anyáknál 10-11 % közé essen. A növendék állatok fehérje igénye 15-16 %, szoptató anyáknak ennél 2-3 %-al több szükséges. A nyulak zsír igénye alacsony 3-4 %. Ennél nagyobb mennyiség csak energiapótlás céljából lehet szükséges. Ezek mellett gondoskodni kell a megfelelõ ásványi anyag és vitamin ellátásról is. 
A gyakorlati takarmányozás során figyelembe kell venni, hogy 1 kg testtömeg többlet elõállításához a nyúl 3,5 - 4 kg tápot igényel optimális tartási viszonyok és étvágy szerinti ( ad libitum ) takarmányozás mellett. A tartási körülmények közül kiemelt fontosságú az istálló hõmérséklete. A növendék és kifejlett nyulak számára optimális (un. komfort) hõmérsékleti tartomány 15-20 oC. Ez alatt a hõtermelés többlet energiát, ezzel többlet takarmányt igényel, míg lényegesen efölött (pl. nyári hõség) a nyulak étvágya (takarmányfelvétele) csökken, így a termelés intenzitása is mérséklõdik. 
A nyúl "energiára evõ" állatfaj. Ez azt jelenti, hogy alacsony energiatartalmú takarmányból lényegesen többet fogyaszt és teljes egészében felveszi a coecotroph (lágy) bélsarat koprofágia útján. Az igen koncentrált takarmányokból ugyanakkor csökken a felvétel és a koprofágia is mérsékeltebb lesz. Ez utóbbiban szerepe van a takarmány fehérjetartalmának is, a lágy bélsár ugyanis jelentõs fehérje tartalommal rendelkezik. 
A nyulak táplálóanyag szükséglete négy kategóriában (létfenntartás, vemhes, növendék, szoptató) adható meg. 
Látható, hogy a szoptató nyúl igényli, a korábban már említett okok miatt a legkoncentráltabb takarmányt. Az igény tekintetében ezt követi a növendék, majd a vemhes nyulak illetve a csak létfenntartón tartott (üres) állat igénye.

A tápokból az alábbi napi felvétellel számolhatunk:

Növendék (4-11 hetes) 110 - 130 g/nap

Kifejlett (11 hét fölött) 120 g/nap

Anya (szoptató, 28 napig) 350 - 380 g/nap.

A növendék, kifejlett és szoptató állatokat étvágy szerint takarmányozzuk, a bakok esetében az adagolt takarmányozás terjedt el. 
A takarmányozás szempontjából kritikus idõszak a szilárd takarmányra való átállás - választás. Általánosságban elmondható, hogy a kisnyulak emésztõ enzim rendszerének fejletlensége miatt a túl korai választás nem célravezetõ. A szopósnyulak általában 2-3 hetes korukban kezdenek el szilárd takarmányt is felvenni. A kisüzemi gyakorlatban a takarmányozás alapját a gabonafélék, korpa valamint tömegtakarmányok (zöld ill. széna) továbbá takarmány-, és sárgarépa képezik.

Fontosabb nyúltakarmányok

Legfontosabb a zab, amely korlátozás nélkül etethetõ. Az árpa és acukorcirok a zab helyettesítõje lehet. A búza etethetõ, de a tápba csak 10-20 %-ban keverhetõ. 
A kukoricát ritkán használják, miután keményítõjét a nyúl rosszul hasznosítja, de ennek ellenére erõsen zsírképzõ hatású, a vágási minõséget rontja (20 - 30 %-ban keverhetõ). A rozs nehezen emészthetõ, szükség esetén 10 - 25 % bekeverhetõ. Szárított-répaszelet kedvezõ étrendi hatású 10 - 20 %-ban alkalmazható. A takarmányborsó, bár jó takarmány, de felfúvó hatású ezért legfeljebb 10 - 15 %-ban etethetõ. A fehér- virágú édes csillagfürt kedvezõ hatású ezért 30 % -ig szerepelhet a nyúltakarmányokban. Az extrahált napraforgódara jó fehérjeforrás, bekeverési arányát rosttartalma határozza meg (3-35 %). Az extrahált szójadara rosttartalma kisebb probléma 30 %-ig keverhetõ. A lucernaliszt a nyúltakarmányok egyik legfontosabb alapkomponense. Bekeverési arányát fehérje-, és rosttartalma határozza meg (20 - 60 %). Az állati eredetû fehérjeforrások (tejpor, hal-, hús-, vérliszt) 1 - 3 %-ban alkalmazhatók. 
A ballaszt pótlására szalmák alkalmazhatók elsõsorban. A kisüzemi gyakorlatban alkalmazzák a kenyérhulladékot és a kenyérhéjat is, valamint a sör-, és almatörkölyt, ez utóbbiakat fõleg szoptató anyáknak. Napi javasolt mennyiségük 20 - 80 g /állat. 
A zöldtakarmányok (akáclomb, fûfélék, kukorica, lucerna), a szénák (réti ill. lucerna) valamint a takarmány- és murokrépa esetében az alkalmazható mennyiséget az állat felvevõ képessége szabja meg.

 

Az etetés és itatás gyakorlata

Az etetõkkel szemben támasztott legfontosabb követelmény, hogy rögzítettek, könnyen kezelhetõk és fertõtleníthetõk legyenek. Feltétel még, hogy a nyulak ne tudjanak belefeküdni, beleüríteni, a takarmánypazarlást (kikaparás) is meg kell akadályozni. Az etetésnek minden nap azonos idõpontban kell történnie még étvágy szerinti takarmányozás esetében is. Az etetõkben visszamaradt takarmány szükség szerint eltávolítandó. 
Az etetõ mellett igen fontos a szénazseb is, mivel a szálastakarmányok etetése alapvetõ fontosságú. A szénazsebet az etetõn kívül jól kezelhetõ módon kell elhelyezni. 
Az etetés mellett az itatásra is gondot kell fordítani. A növendék állatok napi vízigénye 0,2-0,5 liter, az anyanyulaké 0,6-0,8 liter, a szoptatás alatt ennél valamivel több. 
Nagy víztartalmú takarmányok etetésekor az ivóvíz szükséglet felét a takarmány biztosíthatja, ivóvízrõl azonban ekkor is gondoskodni kell. A nyiltvízû itatók állategészségügyi és higiéniai szempontból kedvezõtlenek, önitató rendszerek alkalmazása a célravezetõ.

zöldtakarmányok

Minden országban a zöldtakarmányok a legolcsóbbak. Természetszerûek, ízletesek, ezért a nyulak szívesen fogyasztják ezeket. A tapasztalat az, hogy az ízletes zöldekbõl a nyúl hajlamos többet felvenni, mint amennyi hasznára lenne, ezért többnyire korlátozottan adagoljuk.
A fiatal zöldtakarmányok a táplálóanyagokat többnyire jól emészthetõ formában tartalmazzák, ezért jó a kihasználhatóságuk. Ezzel szemben az öreg, elfásodott zöldtakarmányok táplálóanyagai rosszul használódnak ki. A zöldtakarmányok kiváló étrendi hatásúak, elõsegítik a bélperisztaltikát, gyorsítják a béltartalom áthaladását. Az ízletesség és a kedvezõ étrendi hatás okozza, hogy megvonásakor étvágytalanság, emésztési zavarok léphetnek fel.
A zöldtakarmányok elõsegítik az ivari életet, kedvezõen hatnak a tejtermelésre, fokozzák a fiókák életképességét.
Sok elõnyük mellett hátrányaik is vannak. Nagy víztartalmuk következtében kicsi a táplálóanyag tartalmuk, nehezen tárolhatók, könnyen befüllednek, s ez hasmenést, bélhurutot, felfúvódást válthat ki. A nyulak megázott, nedves zöldtakarmányt sohasem kaphatnak. A friss zöldtakarmányokat célszerû vékony rétegbe terítve 8-10 órán át fonnyasztani. Üzemi méretû nyulászatban a zöldtakarmány etetése nehezen megoldható, munkaigényes tevékenység. 
A pillangósok nyulaink legfontosabb zöldtakarmányai. Nagy a fehérjetartalmuk, ezért is jelentõsek. Hazánkban a legnagyobb területen alucernát termesztjük, amely nyulaink számára is rendkívül fontos. Hazai viszonyaink között a szántóföldi lucernák évente 3-5 alkalommal kaszálhatók és egy jól betelepített terület 3-6 évig tartható fenn. Egy hektár lucernásból 17-50 tonna zöldtömegre számíthatunk.
A lucernát a nyulak részére lehetõleg virágzás kezdetén kaszáljuk le. A nagyon korán vágott lucerna kis termést ad, az adott területrõl behordható táplálóanyagok mennyisége viszonylag csekély. Ha viszont túlságosan késõn vágjuk a lucernát, akkor a szárak elfásodnak, a nyulak fõként csak a leveleket fogják elfogyasztani és sokat pazarolnak. Minden elõnye mellett a lucerna etetése óvatosságot is igényel. A túlságosan friss, fiatal növény hasmenést okozhat. Jelentõs a mész- és magnéziumtartalma, ezért etetésekor nem szükséges a mészpótlás. Ezzel szemben a bõségesen nyújtott lucerna a nyúl szervezetében foszforhiányt okozhat, tehát a foszfort kiegészítõ készítményekkel pótolni kell. 
Nagyon fontos tudnunk, hogy a lucerna etetési technikája is óvatosságot igényel. A nedves, megázott lucerna emésztõszervi bántalmakat, felfúvódást okozhat. A frissen vágott lucernát ezért ne tegyük azonnal a nyulak elé, hanem legalább 24 óráig fonnyasszuk tetõ, szín alatt. A tavaszi lucernaetetést csak fokozatosan kezdjük meg. A megszokott téli széna közé néhány zöld szálat keverünk, majd fokozatosan emeljük a lucerna arányát és csökkentjük a szénáét. Vannak olyan óvatos nyulászok, akik a lucernát egész kaszálási idõszak során szénával keverve etetik. 
Az esetleges veszélyek ellenére régebben úgy vélték, hogy eredményes nyulászkodást nem is lehet lucernaföld nélkül folytatni. Ezért számos szakcsoport bérelt lucernást, errõl maga takarította be a nyulak szükségleteit. A nyulászok lucernaföld-biztosításában szerepet vállaltak a helyi tanácsok, a termelõszövetkezetek, állami gazdaságok is. Hasonló megoldásokat ma is javasolni lehet a kistermelõknek, elsõsorban valamilyen szervezett formában. 
Sokkal kisebb jelentõségûek az egyéb pillangósok. A vöröshere a lucernánál kisebb termést ad, évente 2-3 alkalommal kaszálható és 2-3 évig tartható fenn. Ha mégis hozzájutunk, számítanunk kell arra, hogy a nyulak még könnyebben felfúvódnak tõle, mint a lucernától. Egyébként gyorsabban elvénül, emiatt is kevésbé értékes. 
A bíborhere nem évelõ pillangósunk, kevesebbet terem, mint a lucerna, viszont elõnye, hogy korán vágható, így tavasszal hamarabb juthatunk zöldtakarmányhoz. Korai vágás esetén még másodvetés is kerülhet utána, a terület tehát jól hasznosítható. 
A baltacim értékes nyúltakarmány, táplálóértéke, fõként fehérjetartalma nagy és nem puffasztó hatású. Hátránya, hogy viszonylag kis zöldtömeget ad. Följegyezték, hogy elõsegíti az anyanyulak tejtermelését. 
A somkóró ezzel szemben nagy termést hoz, a talajra kevésbé igényes, de a nyulak kevésbé szeretik. Olyan anyagot tartalmaz (kumarint), ami esetenként emésztési zavarokat, mérgezést okozhat. 
A takarmánycsillagfürtöt fõként gyengébb homoktalajokon termesztik. Ez is pillangós takarmány, lassan fásodik el, így kisebb részletekben, gyakrabban kaszálhatjuk. Ügyelnünk kell arra, hogy van keserû és édes csillagfürt. Elõbbit nyulakkal egyáltalán ne etessük, mert ebben is van mérgezõ anyag, mégpedig a lupinin nevû alkaloida. Az édes csillagfürtöt a nyulak szívesen fogyasztják, lupinintartalma egészen minimális. Felfúvódást azonban ez is okozhat, célszerû ezért néhány kevésbé értékes növendékkel próbaetetést végezni. 
Valamennyi pillangósra érvényes, hogy nagyon értékes takarmányok, fehérjetartalmuk miatt etetésükkel mindig számolnunk kell. Az említett veszélyeket azonban vegyük figyelembe és járjunk el nagyon gondosan. 
A réti fû nyulaink egyik legfontosabb takarmánya. Elõnyeit a következõkben foglalhatjuk össze: 
- Nagyon sokféle növénybõl áll. Aki a rét, vagy a természetes legelõ növényeit nézegeti, botanikai ismeretek nélkül is láthatja, hogy milyen sokféle növény alkotja azt a zöldtömeget, amit kaszálással betakaríthatunk. Ez azért fontos, mert ami tápláló- vagy hatóanyag az egyik növénybõl hiányzik, az a másikban esetleg bõségesen van. A növények tehát kiegészítik egymást és a nyúl harmonikusan kiegyensúlyozott táplálékhoz jut. 
- A nyulak szívesen fogyasztják a kaszált rétifüvet, mivel számukra ez valószínûleg ízletes. Nem sokat tudunk a nyúl ízlelõképességérõl, azonban megfigyelhetjük, hogy szívesen és sokat képes felvenni a rétifûbõl. Olykor még többet is megennie, mint amennyi számára megfelelõ. 
- A rétifû a legolcsóbb takarmányféleség. Napjainkban nagyon mérlegelnünk kell a takarmányok költségeit. Ha a rétifûhöz ingyen, vagy nagyon olcsón hozzájutunk, érdemes nyáron zöld, télen széna formájában ezt etetni a nyulakkal. A nyulászok tehát helyesen teszik, ha kihasználják a lehetõségeket és akár bérlet formájában is megszerzik a füvet termõ területeket. Semmiképpen sem szabad hagyni, hogy értékes fû menjen veszendõbe. Ez a szabály mind a kistermelõkre, mind a nagyobb üzemekre érvényes. Gondoljunk a 80-as évek nagyüzemeire, ahol a rétek, kaszálók fûtermését rendszeresen betakarították és hordták a nyúltelepekre. A többezer anyanyulat tartó üzemek jelentõsen tudták önköltségeiket csökkenteni és egyben a nyulak értékes takarmányokhoz jutottak. 
A gyakorlott nyulászok azonban jól tudják, hogy ilyen szabad, vagy bérelhetõ réthez nem lehet olyan könnyen hozzájutni. Az árokpartok, az útszegélyek, a szántóföldi táblák szegélyei pedig veszélyeket is jelenthetnek a nyulak számára. Az ilyen helyeken ugyanis a fû gyakran poros, az autók kipufogógázaitól szennyezett. Napjainkban már az árkokban folydogáló csapadékvíz is veszélyes lehet. Ide mosódik be minden vegyszer, rovarirtó, gyomirtó maradványa. A szántóföldi táblákon használt mûtrágya egyes anyagai szintén idejutnak. Ez utóbbi okozza egyébként azt is, hogy a táblaszéleken növekvõ fû általában dús, jól bokrosodó lesz. 
Az ilyen helyeken sarlózott, vagy kaszált füvet óvatosan etessük. Célszerû egy-két növendékbakkal próbaetetéseket végezni. Amennyiben a próbaetetés után nincs emésztõszervi zavar, nincs mérgezési tünet, akkor etethetjük a zöld füvet az érzékenyebb tenyész- és növendékállománnyal is.

A szántóföldi zöldtakarmányok

A nagy tömeget hozó szántóföldi zöldtakarmányokat általában kérõdzõk, fõként szarvasmarhák részére termesztik. A kis mennyiségeket igénylõ nyulak ezekbõl bármikor kaphatnak valamennyit. A kaszált zöldtakarmányok általában ízletesek, táplálóértékük a rétifühöz hasonló, ízletesség szempontjából is ezekkel vethetõk össze. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy ezeket a növényeket nem a nyulak részére takarítják be, ezért többnyire kissé elvénültek, kevésbé ízletesek, sok bennük a már elfásodott rost. Valamennyi tömeges zöldtakarmányra érvényesek a következõk: 
- A túlságosan sok zöld a nyulak szervezetét petyhüdtté teszi. Megnõ a has terjedelme, esetleg lógó has alakul ki. Ez hátrányos a tenyészállatoknál, fõként a bakoknál. A bírálatra, vagy éppen kiállításra kerülõ egyedek pontszámaiból a lógó has miatt sokat levonnak. Ezt még akkor is figyelembe kell vennünk, ha kiállításra nem gondolunk, csupán a saját tenyészbak-igényeinket kívánjuk kielégíteni. A termelési eredmények alapján kiválogatott tenyésznövendékek között nem látjuk szívesen a laza szervezetû, lógóhasú példányokat. 
- A tömeges zöldtakarmányokból az óriás nyulak többet, a közepestestûek kevesebbet kaphatnak. Számítanunk kell arra, hogy csak zölddel nem tudjuk fedezni a gyakran fialtatott, vagy nagy létszámú almokat szoptató anyanyulak igényeit. Az is bizonyos, hogy a kizárólagos zöldetetés a nagy fiatalkori növekedési erélyû húsnyulak számára sem alkalmas. 
- Másfelõl viszont az is tény, hogy a szántóföldi zöldtakarmányok etetésével drága tápot, abrakot takaríthatunk meg kisüzemekben és vállalkozói méretû telepeken egyaránt. 
A legfontosabb szántóföldi zöldtakarmányunk a kukoricacsalamádé. Olcsó, nagy tömeget ad, hazai éghajlati viszonyaink a nagy szárazságok kivételével kedveznek a kukoricacsalamádénak. Fõként az erõsen fattyasodó fajták érdekesek számunkra. A csalamádé táplálóanyag-tartalma általában megfelelõ, azonban fehérjetartalma jóval kisebb, mint a lucernáé. Ezért szívesen vetik borsóval, déli vidékeinken szójával együtt. A termesztés során folyamatosan hasznosíthatjuk az egyeléskor, ritkításkor, fattyazáskor nyert zsenge növényi részeket. 
A fõtermés vágása a nyulak számára akkor idõszerû, amikor a címerhányás megkezdõdött. Ilyenkor a mennyiség már elfogadható, a táplálóanyag-tartalom pedig értékes. A fiatal csalamádé könnyen emészthetõ. Ha nyúlászainknak csak kisebb szántóföldi területük van, akkor általában a kukoricacsalamádé termesztése jön szóba. A nagyobb mennyiségek szállítása miatt elsõsorban a közeli területeket célszerû ilyen célra hasznosítani. 
Fõként a csalamádét szokták silózni. Nyulak részére külön nem készítenek szilázst, de helyezhetünk eléjük a szarvasmarhák szilázsából is valamennyit. Elõször bizalmatlanul fogják szagolgatni, de szoktatás után fõként a puhább, finomabb részeket elfogyasztják. 
Napi 8-20 dkg-nál többet kukoricaszilázsból nem javasolhatunk. 
A tavaszi zöldetetés korai megkezdése érdekében egyéb zöldtakarmányok termesztésére is gondolhatunk. A zöldrozs az egyik legkorábban felhasználható takarmány. Már áprilisban lehet kaszálni és ilyenkor a téli száraz takarmányok után a nyúl többnyire szívesen fogyasztja, annak ellenére, hogy nem a legízletesebb számára. Kár, hogy a zöldrozs hamar vénül, fásodik. Ugyanígy szóbajöhet zöld õszi árpa etetése is. Mindezeket a fehérjetartalom fokozása érdekében borsóval, vagy bükkönnyel együtt szokták vetni. A zabos borsót és a zabos bükkönyt egyaránt óvatosságból kezdetben szénával keverve helyezzük a nyulak elé, mivel ezek pillangós növényeket is tartalmaznak. 
Ha már tavasszal törekszünk a korai zöldetetésre, akkor gondoljunk a zöldetetés õszi meghosszabbítására is. Erre a célra leggyakrabban atakarmánykáposzta jöhet szóba, mely késõ õsszel és tél elején kerülhet nyulaink elé. Kertekben is jól termeszthetõ, kis területeken nagy zöldhozamot ad. Egy hektárról akár 30-35 tonnát is betakaríthatunk. Itt is ügyeljünk arra, hogy a nyulak kedvelik, ezért csak kis mennyiségben, óvatosan etessük. Nagy a víztartalma és puffaszt. Gyakran váltott ki már hasmenést, fõként a sáros szennyezõdés miatt. Arról is vannak tapasztalatok, hogy fagyott, sáros káposzta etetése után vemhes anyanyulak elvetéltek. Tulajdonkképpen nem zöldtakarmány, hanem már melléktermék a leveles cukorrépafej, arépakorona és a répalevél. Ezeket õsszel gazdaságokból szerezhetjük be. Értékük attól függ, hogy a répa tisztítása alkalmával milyen nagy répadarab kerül a hulladékba. Nagy a víztartalmuk és viszonylag csekély a táplálóértékük, fõként a fehérjetartalmuk. A nyulak mégis szeretik, mert ízletesek, édes ízûek. Azt is megfigyelték, hogy a szoptatós anyák tejhozamát fokozzák. Száraz takarmányokkal egy idõben érdemes ezeket is etetni. ugyanakkor bizonyos, hogy az ilyen mellékterméktermékekkel gondjaink jócskán megszaporodnak. Nagy a cukortartalmuk, ezért már önmagukban is hashajtó hatásúak. Etetésükkor fokozottan figyelnünk kell a bélsarat, a bogyók lágyulása, hasmenés esetében ezeket a takarmányokat azonnal meg kell vonni. Leggyakrabban azért van gondunk, mert ezek a levelek, fejek sárosak, szennyezettek, könnyen rothadnak, befüllednek, olykor megfagynak. Ilyenkor az állományban súlyos hasmenés jelentkezhet.

Konyhakerti hulladékok

A kerti hulladékok mindig nagy szerepet játszottak a kisüzemi nyulak takarmányozásában. Érthetõ is, hiszen az igénytelennek tartott nyulak háborús viszonyok között, hosszan tartó várostromok alkalmával a kerti és háztartási hulladékokon kívül más takarmányt aligha kaphattak. Ezért értéküket sokszor túlbecsüljük, néha önmagukban is elegendõ takarmánynak véljük. Kétségtelen, hogy nagyon sokféle, másra alig használható, értékes anyagot tudunk a nyulakkal hasznosítani, a változatosság miatt pedig az állatok igen szívesen fogyasztják. A konyhakertekbõl kikerülõ zöldek közül akáposzta és kelkáposzta leveleit említjük meg. Bármennyire is köztudatba került, hogy a nyúl szereti a káposztát, mégis csak kisebb mennyiség etetése célszerû. Sajnos, ezek puffasztanak, zavarokat okozhatnak az emésztésben, néha még az ivari életben is. Ha kertünkben akad, megetethetünk sokspenótot, sóskát és salátát, bár ezek is hashajtóak lehetnek. Kaphatnak a nyulak egy-egy hullott gyümölcsöt, fõként almát. Valamennyi ilyen takarmány esetében ügyeljünk a tisztaságra, mert a sáros, szennyes takarmány hasmenést válthat ki. 
Évtizedeken keresztül alig hallottunk arról, hogy nyulászok leveleket, leveles gallyakat gyûjtöttek volna nyulak számára. Pedig ezekbõl május-augusztus között a rétifûvel csaknem azonos értékû takarmányokat kaphatunk. Legtöbbjük etetése esetében foszfor-kiegészítésrõl kell gondoskodnunk. Többségükben sok a csersav, így nem hashajtók, hanem inkább dugítanak. Sokféle leveles gally jöhet szóba, így általános szabály, hogy kis mennyiségekben adagoljuk, ismeretlen gallyak esetében célszerû próbaetetést végezni.

Répafélék, gyökér és gumóstakarmányok

Kisüzemi tartásban a nyulászok figyelmébe ajánljuk ezeket a takarmányféleségeket hiszen szinte egész évben számíthatunk a répafélékre és más, lédús takarmányokra. Tulajdonságaik közül érdemes megjegyeznünk a következõket: 
- Sok vizet és kevés rostot tartalmaznak. Féleségtõl és évszaktól függõen szárazanyag-tartalmuk csak 5-25% körüli, ennek pedig mindössze 5-11 %-a nyersrost. 
- Szárazanyagukban kevés a fehérje, több a keményítõ, így inkább energiaforrásul szolgálhatnak. 
- Ízletes, jól emészthetõ takarmányok, a nyulak szívesen fogyasztják, esetenként még többet is felvennének, mint amennyi elõnyös lenne. Ezért egyedenként napi 4-6 dkg-nál többet ne adjunk nekik. 
- A sok víz a szervezetet petyhüdtté teszi, ezért tenyészállatok részére csak kis adagok jöhetnek szóba, tehát ügyeljünk a mennyiségekre. 
- A sérült répafélék hamar romlanak, rothadnak, télen könnyen megfagynak. Ilyen állapotban veszélyt jelentenek a nyulak számára. Gyomor- és bélhurutot, hasmenést, felfúvódást válthatnak ki. 
- Etetésük elõtt - fõként télen - válogassuk át ezeket. A munkaigényesség ellenére egyenként nézzük meg valamennyit. Célszerû etetés elõtt a répákat megmosni. 
Az ilyen takarmányok etetésével egyidõben helyezzünk a nyulak elé nyersrostban gazdag szénaféléket, zabszalmát, stb. 
Ha az elõvigyázatossági szabályokat megtartjuk, akkor sikerrel, gond nélkül etethetjük a répaféléket, rendben tartjuk a nyulak emésztését és étvágyát, egyúttal sok drága abrakot takaríthatunk meg. 
A takarmányrépa vagy a marharépa könnyen beszerezhetõ, kedvelt takarmány. Nyersen, szeletelve, kis adagokban etessük. Sokan a nedves, szeletelt répára szórják a darakeveréket is, ugyanúgy, mint ahogy a sertéseknek szokták. 
A cukorrépa már kevésbé alkalmas a nyulaknak. Óvatosan, fokozatos szoktatás után, kis mennyiségekben etessük. Energiaértéke kedvezõ, a cukortartalom miatt az édes íz elõsegíti a fogyasztást. Nem engedhetjük, hogy a nyulak "bezabáljanak" belõle. A cukorrépa óvatlan etetésének nagyon könnyen hasmenés lehet a vége. 
A sárgarépa egyik legfontosabb téli takarmányunk. Ízletes, tápláló, vitamindús. Az A-vitamin elõanyaga, a karotin található benne nagyobb mennyiségben, ez pedig a szaporodási folyamatok érdekében nélkülözhetetlen. Fagymentes, száraz helyen tároljuk, ugyanúgy, mintha saját konyhánk részére tennénk. Etetés elõtt a répákat átválogatjuk, a homokról, földes szennyezõdésektõl megtisztítjuk, ha máshogy nem megy, megmossuk. Csak hibátlan, tiszta sárgarépákat adjunk a nyulak elé. Szállítás alkalmával is tehetünk a szállítóketrecbe egy-egy répát. Ezzel részben az állatok vízszükségletét is fedezni tudjuk. Ha azonban nem járunk el kellõ elõvigyázattal, akkor hasmenés léphet föl, esetenként a vemhes anyanyulak elhullása is bekövetkezhet. 
A burgonya általában olcsó és nagy mennyiségben áll rendelkezésünkre. Értékes takarmány, mivel keményítõ, így energiatartalma jelentõs. Fehérjetartalma csekély, ásványi anyagokban is szegény. A burgonya etetése során is szükséges az elõvigyázat. Fõként a csirákban és a héjban mérgezõ hatású anyag (szolanin) található. Erre a nyulak érzékenyek, ezért a burgonyát mindig fõzve, vagy legalábbis párolva etessük, a fõzõvizet öntsük ki, ne használjuk föl semmire sem. Gondoljunk arra, hogy a túl sok burgonya dugulást okozhat. Burgonyaszedés után az apró szemû, úgynevezett"disznókrumpli" nagy mennyiségben beszerezhetõ. Jól megmosva, fazékban fõzzük és a fõtt burgonyáról a héjat szétnyomás közben távolítsuk el. Akik a darakeveréket, vagy a tápból kiszitált morzsalékot célszerûen akarják felhasználni, a fõtt burgonyával összegyúrhatják. A fõtt burgonya napi adagja 4-6 dkg lehet. 
Õszi idõszakban ugyancsak olcsón lehet takarmánytökhöz jutni. A nyulak kevésbé szeretik, mint a répát, vagy a burgonyát, de jól jön a változatosság. A sárga húsú tökben karotin is található. A tököt is felszeleteljük és darakeverékkel hintjük meg. Napi 4-5 dkg adagban etethetõ.

 

 

Tömegtakarmányok nagyobb méretû nyúltelepeken

A röviden ismertetett tömegtakarmányok elõnyeit és hátrányait fõként a kistermelõk szemszögébõl vizsgáltuk meg. A nagyobb, néhányszáz anyát és növendékeiket tartó telepeken ezeknek a takarmányoknak az etetését másképpen kell értékelnünk. A kistermelõk a viszonylag kismennyiségû terimés takarmányt könnyebben kezelhetik, tárolhatják, adagolhatják, mint a nagyobb üzemek. Utóbbiakban az ilyen takarmányok kezelése nagy gondot okoz. Elég, ha csupán a munkaigényességre gondolunk, hiszen a tömegtakarmányok etetése annyi munkát igényel, amennyi valószínûleg nincs arányban az elérhetõ takarmányköltség-csökkentéssel. Külön dolgozók beállítása szükséges a feltétlen takarmányok betakarításában, vagy vásárlásában. Fuvarok szükségesek a nagymennyiségû zöld, melléktermék, vagy gyökgumós szállításához. Külön tárolóhelyeket kell létesíteni, ahol a zöldet fonnyasztani, a répaféléket megmosni lehet. A tárolás - a takarmánytól függõen - csak meghatározott ideig tarthat, hiszen a nagy víztartalmú takarmányokat vagy mielõbb feletetik, vagy megromlanak. Ezután következik még csak az a munka, amit az ilyen takarmányok elõkészítése (mosás, darabolás, szecskázás, stb.) jelent, végül itt van a feletetés módja, ami nagyobb üzemek technológiai rendszerébe nagyon nehezen illeszthetõ be. Külön etetõedények, vagy ketrecalkotórészek szükségesek, ezek állandó tisztítást, a maradékok ürítését igénylik. Szinte megoldhatatlannak látszik a maradékok eltávolításának módja is. 
Mindezeken felül nagyobb üzemekben folyamatos az emésztõszervi bántalmak jelentkezésének veszélye. Kisebb telepeken, ahol a termelõ szinte minden egyedet "ismer", az esetleges bélsár-lágyulás, hasmenés azonnal észrevehetõ, a termelõ sürgõsen óvintézkedéseket tehet. Nagyobb létszám esetében ez már nem ilyen egyszerû. 
Mindezek következtében az a helyzet alakult ki, hogy a felsorolt tömegtakarmányokkal nagyobb üzemekben nem ajánlatos foglalkozni. A tapasztalat szerint a nagyobb üzemek sem hazánkban, sem külföldön nem is foglalkoznak tömegtakarmányok, vagy melléktermékek etetésével.

Száraz tömegtakarmányok

A téli idõszak alaposan korlátozza a nyúltartók takarmányozási lehetõségeit. Csökken az etethetõ takarmányféleségek választéka, a rendelkezésre állókban is többnyire csökken a tápláló- és hatóanyagok tartalma. A nyulak észreveszik a kevésbé ízletes, száraz takarmányokra való átállást. Feltétlenül szükséges ezért a fokozatosság ugyanúgy, mint ahogy tavasszal a szárazról a zöldre térünk át. Hirtelen váltás esetén ugyanis rövidebb ideig tartó étvágytalansággal kell számolnunk, ami a növendékek súlygyarapodásában és az anyanyulak tejtermelésében egyaránt visszaesést okozhat. 
A fokozatosságra 3-4 napot, esetleg egy hetet számoljunk. Napról-napra csökkentjük a régi, megszokott takarmányt és növeljük az újak mennyiségét. Az áttérési idõszak végére a régi teljesen megszûnik és csak a kívánatos újat adagoljuk. 
A száraz tömegtakarmányok között a legfontosabbak a szénák. Ezek tulajdonképpen a zöldtakarmányok szárított változatai. A szárítás tartósítást jelent, a könnyen romló zöldtakarmányokból hosszan eltartható takarmányféleségeket nyerünk. A szárítás során alaposan megváltoznak az eredeti takarmányok beltartalmi értékei, változik étrendi hatásuk, ízletességük is. Így indokolt, hogy ezeket az eredeti zöldtakarmányoktól függetlenül, külön tárgyaljuk. 
Fõként azokból a zöldtakarmányokból készítünk szénát, amely a víztartalma alacsony, így könnyen száríthatók. Fontos, hogy a szárítás közben minél kevésbé hullajtsák el értékes leveleiket és száraik se fásodjanak el túlságosan. 
A réteken kaszált zöld fûbõl készül a rétiszéna. A zöld fû olykor a legfontosabb vegetációs idõszakokban nagy mennyiségekben kerülhet a nyulászatokba, így nem is etetjük fel valamennyit. A fûféléket többnyire hagyományos módon, renden szárítják. Így is megfelelõ, ízletes szénát kapunk, ami egész télen át jól tárolható lesz. Hazánkban sajnos gyakran elõfordul, hogy az idõjárás a szénaszárítás szempontjából nem megfelelõ. Éppen a nagy tömegû fû kaszálása után megérkezik az esõs idõ és a renden fekvõ fûtermést alaposan tönkreteszi. Fõként az elsõ tavaszi, nyáreleji kaszálás mehet könnyen tönkre. Érdekes, hogy sok-sok évi kedvezõtlen tapasztalat sem indítja termelõinket arra, hogy a szénakésztés ügyesebb, bár kétségtelenül munkaigényesebb módjai elterjedjenek gazdaságainkban. Több, nálunk csapadékosabb országban a rétiszénát jobban megbecsülik és nem a renden szárítást mûvelik, hanem nyársakat, állványokat készítenek, majd a zöld füvet ezekre rakják. Ausztria nyugati részén, Tirolban, Svájcban ezek a szénaszárító nyársak, vagy állványok mindennaposak. Nálunk kevésbé ismertek, pedig készítésük egyszerû, kezelésük rendkívül könnyû és nagy elõnyöket nyújthatnak a nyulászoknak is. Az ezekre felrakott zöld jól szárad, levegõzik, de az esõvel csak kisebb felületen érintkezik, mint renden szárítás alkalmával. Így sokkal kisebb a táplálónyagok kimosása, kilugzása, a széna csak felületesen barnul meg, a felsõ réteg alatt szép zöld, táplálóanyagokban és vitaminokban dús széna marad meg. A módszer megfontolását kistermelõinknek és nagyobb nyulas üzemeinknek egyaránt javasoljuk. 
A széna minõségét a betakarítás idõpontja nagymértékben befolyásolja. Az elsõ kaszálásból származó szénát anyaszénának, a késõbbi kaszálásokból származókat sarjúnak nevezzük. Minél fiatalabbak a növények, annál finomabb, ízletesebb szénát készíthetünk, viszont a betakarított tömeg annál kisebb lesz. 
A pillangósok szénává szárításakor a levélpergésre is ügyelnünk kell. Ilyenkor ugyanis a pillangósok elveszíthetik legértékesebb részeiket, a leveleket. Ez annál is inkább fontos, mivel a pillangós szénákban majdnem kétszerannyi fehérjére számíthatunk, mint a rétiszénákban. 
A leggyakoribb pillangós széna a lucernaszéna. A jó lucernaszéna a nyúltartásban szinte nélkülözhetelen, így nyulászaink többsége mindig törekszik ennek beszerzésére, vagy készítésére. Fontos megjegyeznünk, hogy a lucernaszénát nemcsak kistermelõink, hanem nagyobb létszámmal dolgozó vállalkozóink is nagy mennyiségben etetik. A lucernaszéna kiváló étrendi hatású, sok fehérjét tartalmaz, nagy a mésztartalma, sok benne a karotin, ami az A-vitamin elõanyaga. Minél több a levél, annál értékesebb a széna. Úgy jelölhetjük meg, hogy a széna felerészben szárból, felerészben levélbõl álljon. Fontos a széna színének megítélése. Kívánatos, hogy szép, élénk zöld színû legyen. Ez a zöld szín azt jelenti, hogy sikerült a szénát megázás, kilugzódás nélkül elkészítenünk. A sárgult, vagy éppen barna színû széna már csökkent értékû. 
A nyulászok akkor járnak el helyesen, ha vásárláskor a szénát alaposan megvizsgálják. Keresni kell a zöld és sok levelet tartalmazó szénát, nem szabad megvásárolni azt, amelyik csupa szár, esetleg poros, penészes. Vásárlás esetén mintát kell kérni, be kell nyúlni a felkínált kazal belsejébe. A belül felmelegedett kazal azt jelzi, hogy a szénakészítés során nem volt tökéletes a szárítás, a kazlazás nyirkos állapotban történt, emiatt a kazal felmelegszik. Ez már nem sok jót ígér, még akkor sem, ha a kazal kívülrõl megfelelõnek tûnik is. A kistermelõk figyelmét érdemes arra is felhívni, hogy a kazlak környékén olykor nagyobb mennyiségû lehullott levél és száraz, fiatal hajtás található. Ez a szénamurva, amit összegyûjtve kitûnõen feletethetnek a nyulakkal. Egyébként veszendõbe menne, mert nagyállatok részére csak elvétve szedik föl. A szénamurva legyen tiszta, nem szennyezett. Abrakkal keverve érdemes etetni. 
A lucernaliszt a lucernaszéna õrleménye. A nyulak egyik legfontosabb takarmánya, megérdemli a külön figyelmet. A nyulászok jól tudják, hogy a nyulaknak elég magas a nyersrost-igényük, ezt a késõbbiekben részletesebben ismertetjük. Itt elegendõ annyi, hogy a kis rosttartalmú takarmányok etetése emésztõszervi bántalmakat vált ki, a növendékkori hasmenés egyik hajlamosító tényezõje lehet. A hazai nyúltápok viszont nem tartalmaznak elegendõ nyers-rostot, így ezt általában szénával, fõként lucernaszénával pótoljuk. Az is gyakran hangoztatott vélemény, hogy a nyúltápokba nem is a legfinomabb, fehérjében gazdag lucernalisztet, hanem a nagyobb rosttartalmú, inkább renden szárított lucernalisztet kellene bekeverni. Ennek azonban hazánkban különbözõ akadályai vannak, ezért van szükség a nyersrostban szegény tápok mellett külön adagolt lucernaszéna kiegészítésre.
A jóminõségû lucernalisztet üzemekben állítják elõ, többnyire úgynevezett "forrólevegõs" módszerrel. Ez azt jelenti, hogy a frissen vágott lucernát szárítóüzembe szállítják, ahol azonnal, nagyon magas hõmérsékleten lisztet készítenek belõle. Ezt a lisztet "forrólevegõs" lucernalisztnek nevezik. Ez rendkívül fontos takarmánykonzerválási módszer, de nagyon energiaigényes és drága. Az így elõállított liszt nagy értékû, csaknem abrak értékû takarmány kerül ki az üzembõl. Zsákokban csomagolva szállítják a takarmánykeverõkbe, ahol nyúltápokba 20-40% mennyiségben keverik be. Minthogy a lucernát vágás után azonnal földolgozzák, nincs megázás miatti kilugzás, megmarad a táplálóanyag-tartalom, jórészt megmarad a vitamintartalom is. Különösen fontos, hogy csekély károsodással megmarad a karotintartalom, ami az A-vitamin elõanyaga. A jó minõséget jelzi az ilyen lucernaliszt szép, zöld színe is. A nyúl számára a II. osztályú, nyersrostban gazdag, fehérjében szegényebb lucernaliszt is eredményesen hasznosítható. 
Amint tapasztaljuk, az energiaárak egyre emelkednek, ezért is terjed hazánkban a hideglevegõs lucernaszárítási módszer. Itt is lényeges a levegõmozgatással elérhetõ gyors szárítás, az energiaköltségek azonban jóval kisebbek. Hideglevegõs módszerrel is kiváló minõségû lucernaszénát lehet elõállítani, bár bizonyos beruházások (nagyméretû színek, ventillátorok, stb.) szükségesek ehhez. Feltehetõ, hogy nyúlászaink egyre gyakrabban találkoznak hideglevegõs lucernaliszttel is. 
A hazai nyúltápokba kevert lucernaliszt többnyire 17-18% nyersfehérje- és 20-24% nyersrost-tartalmú. 
A többi pillangósból sokkal ritkábban készítenek szénát. Ezeket a nyulak kevésbé is szeretik, jelentõségük elenyészõ. Ha mégis hozzájutunk hereszénához, somkórószénához, baltacimszénához, akkor kisebb m

Oldal: Takarmányozás
Kozma István Kárpátaljai nyúltenyésztő oldala - © 2008 - 2024 - kozmatenyeszet.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat